Kamakura japán fővárosa volt 1185 és 1333 között. A városban és a környéken számos buddhista szentély működik. Igyekeztünk időben indulni, de 9-es indulásunkat 10-re toltuk, mivel a nem kellőképpen agresszív ébresztőóra miatt, nem sikerült felkelni. 890 jenért lehet eljutni Kamakurába a komagomei állomásról. Mi Kita-kamakurában szálltunk le, és megnéztük a Engaku-ji-t ami a rinzai zen szektához tartozó 5 főtemplom egyike. 1282-ben alapították. Ezt az ősi múltat a Sanmon (San kapu) őrzi.
A többi épület már újabb 1900 évek után épült. Az egyik ilyenben Kyodo-t gyakoroltak, úgyhogy megbűvölve álltunk vagy 10 percig és néztük őket.
Egy hosszú lépcsősor vezet fel kamakura legnagyobb harangjához.
Alapvetően itt is ugyan az a problémám volt, mint Nikkoban, még is hogy a fenébe oldják meg a jpán nők hogy ne izzadjanak a melegbe, ne akadjon bele a csipkeszegélyük egy bokorba, és ne törjék ki a lábukat a meredek lépcsőn MAGASSARKÚBAN….
Ez a témakör még megfejtetlen és biztosan egy teljes fejezetet fogok neki szentelni a későbbiekben, egyelőre gyűjtöm a képeket!
A templom után továbbindultunk (és mivel szobatársam olyan mint egy gyerek és folyton meg kell álni enni-inni) bementünk egy büfébe, és elvitelre kértünk kaját. Egy pohár hideg víz minden helyen magától értetődő itt, szóval mi is tölthettünk magunknak. Mivel nem akartunk túl sok mosogatnivalót csinálni megosztoztunk a poháron. A helyiek döbbenetére, mivel fizetni külön fizettünk. Ezen derültünk egy darabig, mert nem hiszem, hogy fel voltak erre készülve. A következező a Tokei-ji volt, ami a múltban a nők menedékeként szolgált. Ha egy nő három évig dolgozott a templomban, elváltnak tekintették. Itt találtunk egy nagyon szép és misztikus temetőt a bambusz és cédrusfák ölelésében. Általában kiráz a hideg a temetőktől, de ez szép volt.
Innen némi segítséggel megtaláltuk a Daibutus-gyalogtúrát, ami egy 3 kmes túra az erdőben. A szentélyeket kihagytuk, inkább csak élveztük a kilátást.
Elkanyarodtunk viszont egy útra, és egy tisztásra lyukadtunk ki, ahol pár ház állt, meg néhány ember volt. Kiderült, hogy Qi gong óra lesz, és csatlakozhattunk. Ugyan csak 10 percre ami az én hibám de úgy véltem másfél óra után nem tudnánk már legyalogolni míg a 3 km-t is meg a pluszt. De nagyon jó volt. A tenger hullámzását idézte a zene és mikor arról volt szó, hogy gyűjtsük össze az energiákat a természetből elkezdett fújni a szél. Mintha a zene keltette volna életre, és felkavarta a virágok lehullt szirmait meg a fák termését és a fehér kis szirmok táncoltak a levegőben. Mintha időzítve lett volna.
Érdekes volt a helyiek reakcióra. 1, aki furán nézett és inkább elengedett minket, csak ne menjünk utána; 2. aki köszönt kedvesen mikor szemben elhaladt; 3, aki becsmérlően végigmért és húzta a száját és a 4. aki megkérdezte honnan merre.
Nekem a köszönősök tetszettek. Sokan tájfutottak, ezeken a meredek gyökereken…
Szóval kiértünk a civilizációba, és némi gyaloglás után megtaláltuk a Daibutus-t (aka.Nagy buddhát)
1252-ben fejezték be, egykori csarnok már eltűnt körülötte, és a szabad ég alatt áll. Pontosabban ül. 850 tonna és 11.4 m magas. Az ábrázolt buddha alak az Amida buddha akit a jodo-irányzat hívei az üdvösség jelképeként tisztelnek.
Innen a tengerpart felé indultunk, útközben vettem egy édes-burgonyás, zöldteás fagyit… a vaníliát kellett volna választanom, de legalább kipróbáltam.
Egy fegyverbolba is betértünk, tele volt hagyományos japán fegyverekkel, kissebb vagyonért de egész olcsón is be lehetett szerezni.
A tengerpart természetesen jó volt, most már elmondhatom, hogy a világ összes óceánjába beletettem a kezem :)
Innen már tényleg vissza indultunk, mert hulla fáradtak voltunk.
Milánoit főztem amit chílei vörösborral ittunk miközben Los Angeles-i stand upot néztünk....
Ilyen egy jó nap.
Itt egy 1 perces, most nincs zene csak hogy milyen volt a táj.
Több képet itt:https://plus.google.com/photos/109771398917133628150/albums/5895994313971887649?authkey=COr94rqA5LLKzwE
