Szóval felszálltam a buszra és megéreztem, hogy otthon hajnali 1 múlott, de csak bámultam ki a buszablakon. A rengeteg ismeretlen formájú autó, a komplex utak, és ahogy egyre közelebb értünk a központhoz, egyre több hatalmas épület vett körbe, folyókat átívelő hidakkal, 3 szintes tekergő autóutakkal lenyűgöző volt.
Két fontos megfigyelésem a következő. Az egyik, hogy a zsúfoltság ellenére sikerült rengeteg fát ültetni, és így nagyon érdekes a hatás, a másik pedig, hogy szirénázó autó esetén ugyan az a teendő, mint itthon :D
Shinjukura érkezésünk után, próbáltam a kinyomtatott képek alapján belőni merre kell menni, de valahogy sikerült rossz irányba indulni, ez azért volt mert megláttam egy KFC-t és arra mentem mit tájékozódási pont, de mire oda értem… rájöttem ez nem az a KFC amit én akarok.
De nagyon ügyesen megkérdeztem merre van amit én akartak… természetesen a másik irányba. Shinjukun délben az öltönyös-kosztümös és trendi ruhás japán tömeg nem értékelte különösebben, a szakadtasnak látszó külföldit bazi nagy csomagokkal, de Pesten sem számíthatnék melegebb fogadtatásra, szóval ezt benyeltem. Lényeg, megtaláltam az irodát, és aláírtam egy csomó papít, hogy nem hangoskodom 9 elöt és este 9 után, hogy nincs nagy partizás, hogy megértettem a szemétszelektálást, hogy nem lopok, hogy ha valami eltűnik, kifizetem, a dolgaim mind a szobában tartom, hogy nem töltök le illegális dolgokat netről (OMG WHAT THE HECK WILL I DO???) rendben hagyom a szobámat, ha valaki nálam alszik az 2000 yent fizet és soha de soha semmilyen körülmények között nem megyek cipővel a házba. ( stb., stb. )
Nagyon kedvesek voltak, és a megközelítőleg ruhával együtt 42 kilós csaj ragaszkodott hozzá, hogy segítsen levinni a bőröndömet (komolyan rossz volt nézni) És vissza z állomásra. A visszaúton megállított egy néni, és hogy hit téríteni akart, vagy politikai kampányolt azt nem értettem, csak hogy a könyvet, amit el akart adni (?), egy remek férfi írta és igazán jó ember, de a sajnos nem tudok kanjit olvasni mentőövet bedobva megmenekültem. Még elbeszélgettünk és sok sikert kívánt.
A következő kihívás a 3 egymás melletti metróbejárat közül melyiket kéne választani, ismét megkérdeztem. Odabent ugyan most merre menjek a Yamanote line-hoz (ezt is megkérdeztem). Nagyon figyelmes volt a bácsi, mert miután megmondta, és látta, hogy rossz lifthez megyek, utánam szaladt és megmutatta melyik liftet kell használni. Egy szinten lejjebb sem voltam biztos a továbbiakban, mert rengeteg tábla és szín jelezte a különböző vonalakat, így megint megkérdeztem, ez alkalmimmal a jegypénztárost, hogy ugyan merre kell menni. Ő is kedvesen elmondta, és jegyet is vettem nála akkor már, mert éreztem hogy nem vagyok elkészülve az automatákra, és a jegyemet görcsösen szorítva indultam el a zöld vonalon miközben azt mantráztam 2es peron 2es peron 2es peron. A jegykapunál figyelmet mások mit csinálnak, és így nekem is sikerült problémamentesen áthaladnom. Nah, ezen a ponton már kezdtem nyűgös lenni, de megjelent kis utam kegyetlen sárkánya, egy bazi hosszú lépcsősor, én meg kb. 0 energián voltam. De nem tudtam mit tenni, elkezdtem felvonszolni magam. Egy néni odajött, és jelezte, hogy ok, ok menni fog, segít elkapni a bőröndöt, de itt meg aggódni kezdtem, hogy jaj csak rá ne ejtsem a nénire. Szerencsémre jött egy fiatal csaj, aki megfogta a bőrönd alját és segített felvinni, még ő kért bocsánatot, amikor kicsúszott a kezéből.
A metró kocsiban állnom kellett , de itt is volt valaki aki (mikor hallotta, hogy megkérdezem mástól mennyi idő míg odaérek) szólt hogy most kell majd leszállnom. Itt újabb lépcsősor vezetett le, és újabb kapunk kellett átmenni, de innen már tényleg nem volt messze, csak egyenesen kellett menni. De az e 700m ekkorra már annyira hosszúnak tűnt, hogy komolyan fontolgattam, feladom, és megállok pihenni. Épp amikor megfogalmazódott bennem, hogy ha ez sem az a sarok, én leülök, amikor megérkeztem. Ajtót nyitottam, és nagy nehezen betuszkoltam a cuccom. Megjegyzem a bőröndöm épp hogy befért az ajtó és lépcső-kuka közötti helyen élin.
Eddig a pontig megtekinthető a túra az Arrival c. begyjegyzés alatt.
Kipakolászás közben hangokat hallottam, így kinéztem a konyhába köszönni, amivel rendesen megleptem a lakótársamat, aki annyira mélyen aludt, hogy nem hallotta meg amint beestem az ajtón, meg tuszkolom a táskám és hasonlók. Mivel viszonylag hamar kiderült, hogy új (amúgy Amerikai LA-i) lakótársam jó fej, a délutáni szunyóka terve szertefoszlott. Megmutatta a környéket, a boltokat, és egy üveg vörösbort is vett érkezésem örömére, amit szépen meg is ittunk. Olyan fáradt voltam, hogy nem tudom jó volt-e de jól esett.
Este elvitt egy hagyományos japán kis étterem-kocsam kombóba, ahol a tulajdonos örömmel fogadta mint visszatérő vendéget, és engem is mint újat.
Az egyik vendég Kami-san( ami vicces mert a Kami istent jelent és nem tudom ugyan úgy írják e a nevét de valószínű nem) meghívott minket egy sakéra. (Nagyon illetlen volta, mert a másodikat visszautasítottam)
Szóval 2 sörért meg egyenként 100-200 yenes kis saslikszrűségért fizettünk, de a ház vendégi voltunk, 2 grillezett virslire, 1 tál marhagyomorra, egy tányért szárított marhacombra, 1 tál hal-csipszre 1 legyezőre (mert sokat ittunk) és egy fagyira a végén.
Mások blogján olvastam, hogy elégedetlennek a japán konyhával, de én igyekszem nyitott lenni. Otthon a világból kiszaladnék, ha marhagyomrot kéne ennem, de itt megettem, mert kedvesen adták, nem akartam bunkó Gaijin lenni. És annyira nem volt rossz, bár ha fizetnem kéne érte nem kellene.
Elmenőben voltunk már amikor jött egy japán pár, akik ismerték a lakótársamat, Iain-t , és azon túl, hogy vele együtt én is meg lettem hívva hozzájuk, még egy tradicionális japán fülmasszázst is kaptam. Hát így ért véget, a 34 órás napom, aminek 29. órájába ment le először a nap.
