Nikko Tokyotól északra található 150km-re, és 2 óra alatt meg lehet járni.
Természetesen odafele kicsit tovább tartott, mert elképzelésem nem volt, hogy tudnám kezelni a jegy automatákat, így ismét segítséget kellett kérnem, az én japán szintemhez közelítő angol tudással rendelkező, egyébként rendkívül kedves jegykezelőtől. a vonat maga sugoi (lenyűgöző) volt csendes, tiszta zökkenőmentes. Ételt és italt szolgáltak fel.
Nikko maga az UNESCO-hoz tartozó fák között megbúvó templomairól híres. Szent helynek a 8. század közepe óta számít amikor is remetelakot alapított Shodo buddhista szerzetes pap így a szerzetes képzés központja lett, később akkor került ismét képbe amikor kiválasztották Tokukawa Ieyasu hadúr sírjának. 1617 ben öröknek szánt nyugalomra helyezték Nikko cédrusfái között, de 1634-ben unokája Iemitsu átalakítatta a síremléket, a mai formájára. Az eredeti szentélyt a Tosho-gut alapjaitól építették újjá, 15 000 iparos segítségével, a restauráció 2 évig tartott. A Tosho-gut olyan hadúr emlékére építették, aki egész Japánt uralma alá hajtotta, hiszen nem jelentett számára erkölcsi problémát az útjába kerülő problémák elhárítása. (pl. megölte feleségét és elsőszülött fiát, mert pillanatnyi politikai érdekei így kívánták) .
Nikko egyépként egy kellemes kisváros, a látnivalók inkább a templomkörzetben vannak.
Természetesen itt is segítséget kértem, mert busszal szerettem volna felmenni az első látnivalóig (mert lusta vagyok) de találkoztam egy kedves japán családdal 2 nővér és édesanyjuk, szóval végül együtt sétáltunk fel a hosszú úton.
A Shin-kyo az első ami utunk során „szembejön” . Ez a Daiya folyó felett átívelő vörös híd arrol nevezetes, hogy pont ott épült, ahol a remetelakot megalapító buddhista szerzetes Shodo Shonin kelt át a folyón két hatalmas kígyó hátán.
A rinno-ji templomot 1200 évvel ezelött maga az alapító építette. A Sambutsu-do (három buddha csarnokáról) nem tudtam képeket készíteni, mert bent nem volt szabad képeket csinálni, és ki tudja a szerzetesek milyen öves milyen mesterek, és nem akartam hogy szét legyen rúgva a hátsóm. A kiállított tárgyak nagyon érdekesek voltak, de vezető és angol felirat híján kicsit értetlenül álltam a dolgokhoz.
Pl, hogy ezek a képen mik, és mire jók.
(jószerencse, amit ha haza viszeé akkor egészség lesz a családban meg hasonlók)
Ehhaz persze megkérdeztem egy szerzetest, aki csak kicsit tudott jobban angolul mint én japánul, de azért megértettük egymást.
Ez után a Tosho-gú következett, melyek bejáratát egy hatalmas kőtori jelzi, ezt köveit az 1650ben épült, majd 1818-ben újjáépített 5 emeletes pagoda. Itt alapvetően pont olyan építkezési stílus volt (az én amatőr szemeimnek,) mint Kínában a tiltott városban.
A tulajdonképpeni bejárat a Omote-kapu , amit két felől Deva-király szobrok díszítenek. Ezzel szemben látható a Sanjinko (A Három Szent kincseskamra)
Az utolsó ház emeletén faragott elefánttal, ami azért érdekes mert a művész sosem látott elefántot.
A kapu mögötti téran, bal kéz felől van a Shinkyusha (szent Istálló) melynek díszítménye a majmok életciklusát mutatja be. Itt található a híres, ne halld a rosszat, ne beszélj rosszat ne lásd a rosszat- hármasság ami Nikko emblémája is.
Egy újabb torin át elérünk a haranglábhoz és a honji-do hoz, melynek mennyezetén egy hatalmas sárkány látható. itt le kellett vennem a cipőm, hogy bemehessek, ami nekem tök fura volt, de most már kezdem megszokni. A szerzetesek fadarabokat ütöttek össze, mert elvileg a csattanás visszhangja pont olyan, mint a sárkányüvöltés.
Ezt követi a Yomei-kapu .Ez az aprólékosan megmunkált remekmű, azon túl hogy csodálatos,- a letagadhatatlan kínai hatás ellenére- azért érdekes, mert az alkotók az utolsó bal oldali támpillért tudatosan fordítva tették be, nehogy a tökéletes munka megharagítsa az isteneket.
Ez a kis tér körben díszített épületekkel nagyon látványos volt.
Innen elmentem megnézni a Nemüri-nekot illetve Tokugawa síremlékét, de megszámlálhatatlanul sok lépcsőt kellett megmászni hozzá.
Ami kifejezetten idegesítővé tette a dolgot az az volt, hogy én majd kiköptem a tüdőmet, míg mások kiskosztümben mászkáltak. Szóval most már biztos vagyok benne, hogy a japán nők nem erről a bolygóról származnak. Talán Kryptonról nem tudom.
Ezután még megnéztem a Futarasan-szentélyt amit a hegy szellemének szenteltek, és a Taiyuin-byo-t ami Ieyasu unokájának a sírját rejtette. Itt láttam egy őzet, egy japán néne, meg bácsi hívta fől rá a figyelmem, mert én olyan fáradt voltam, hogy majdnem tovább mentem.
Ezután hulla fáradtan vissza botorkáltam az állomásra, és felszáltam a vonatra. Teljesen profin ment a vonaton alvás.
Este a lakótársammal elmentünk Okonomiyakit enni :
Utána meg csak mászkáltunk a környéken és betévedtünk egy ártatlan kis könyvesboltba.. de amit az utolsó polcsorok között láttunk....
Majd írok egy 18 + os bejegyzést....
Végezetül egy videó:
